2009. május: Fegyvernek, VI. Országos Diák-gulyásfesztivál

Gulyásfőzés kürtszóra

A Szolnok megyei Fegyvernek településhez tartozó holt Tisza-ág partján ideális, a nagy melegben kelle­mes árnyat adó ligetes részen kerülhetett sor a VI. Országos Diák- Gulyásfesztivál versenyre. Magasan jegyzett, minősített rendezvény ez, amely évről évre nagyobb érdeklődéstől kísérten valóban a kiemel­ten sikeres szakmai programok közé sorolható.

Május harmadik hetének szombat­ján a 9 órás meg­nyitóra annak rendje és módja szerint összessereglett megkö­zelítően 100 csapat, az ország szinte minden szegletéből. A fegyverneki Ifjúsági Park gasztrofiestája – bár fiatalok­nak szól – fokozatosan „nagykorúsodott”, ami annak a jele, hogy az ötletgazdák jól gon­dolkodtak egy ilyen hézagpót­ló erőpróba megszervezésének elindításakor. Valójában olyan fiúk-lányok érkeznek ide évről évre, akik élethivatásul választották a vendéglátás valamilyen szakmáját, képviselve a felső­fokú oktatási intézményeket éppúgy, mint a közép és általá­nos iskolákat. Örült is minden szervező, közöttük Gombás András, a budapesti Gom­bás Étterem tulajdonosa, aki a szó szoros értelmében haza­érkezik ezen jeles napok alkal­mával. Ide köti ugyanis múltja és a családi gyökerek, érthető, hogy szívügye a Diák Gulyás­fesztivál mindenkori sikeres lebonyolítása. Megérkezésekor mindenki barátként köszönti. A megnyitón színpadra invi­tált települési és megyevezetők, különböző szakmai szervezetek képviselői dicséretesen röviden, lényegre törően fogalmaztak: Pető István, a Magyar Nem­zeti Gasztronómiai Szövetség tiszteletbeli elnöke, s egyben a zsűri mostani elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy így, együtt, ennyi fiatalt sehol nem látni az országban bográcsok körül forgolódni. Látványuk arra beszédes bizonyíték, hogy a gasztronómiának és az abban képviselt szakmáknak megnyugtató az után­pótlása. Herbály Imre országgyűlési képviselő, a Tisza-tó Térség Fejlesztési Tanács elnöke pedig arra buzdított, hogy a versenyzők mutassák meg kreativitásuk mellett azt is, hogy elődeiktől és tanáraiktól megtanulták a hagyomá­nyos magyar ételek készítését. Fehér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyű­lés elnöke a verseny országos jelentőségét emelte ki, és a hagyomány teremtés szándékát tiszteletre méltónak tartotta. Jólesően vette tudomásul a szép számú hallgatóság, hogy ezút­tal is fontosnak tartotta szemé­lyes jelenlétével is megtisztelni a rendezvényt Csányi Sándor, a Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője és elindítója.

Alig valamivel a köszöntő szavak után hangzott el a ver­seny indítására szólító kürt­szó, hogy aztán azon nyomban lángra lobbanjanak a tűzra­kások, azt követően pedig né­hány órával megszülessenek az egyes csapatok ételei. Érde­kes volt előzetesen sétát tennie zsűrinek, meghívott vendég­nek, érdeklődőnek, hiszen a kijelölt főzőhelyek mindegyike egy-egy sajátos gasztronómiai világot, stílust mutatott fel. Láthatóan nem csupán az éte­lekre koncentráltak a versengő ifjak, hanem a terítésre, díszí­tésre, a vendégfogadás megannyi fortélyára. Való igaz: így teljes a mű, környezetével, sajá­tos körítésével. Volt itt marhá­ból, őzből, csirkéből, kakasból készülő gulyás éppúgy, mint szarvasból, tiszaörsi galambból megkomponált gulyás, vagy köleses bojtárfazék, mezei gombás szürkemarha, hogy csak néhány példát említsünk. Amíg főztek, meglepően jól szerkesztett műsor pörgött a színpadon. Ami szokatlan, hogy a szórakoztató összeállítást maguk a versenyző csapatok szolgáltatták, mégpedig egy-egy ön­álló táncos, énekes műsorblokkal, humoros jelenetekkel, hangszerszólókkal.

Gombás András, a Magyar Vendéglátók Ipartestüle- tének régiós alelnöke szakmai házigazdaként mondhatni könnyű helyzetben volt a zsűritagok kiválasztásánál. Olyan vendéglős, szakács kollegák jöttek örömmel hívó szavára, akik valóban mesteri módon képviselik a vendéglátást. Korabban is jeles szakemberek segítettek: pl. Jakabfy Lász­ló neves budapesti vendéglős vagy Kovács Lázár sztársef. Pető István elnök melle Gombás Andráson kívül felsora­kozott a kóstolásokhoz Orbán Mária, a poroszlói Öreg Pákász ügyvezetője, étteremvezetője, Florovits György, a budapesti Lizard Étterem vezetője, Fucskár Zoltán, a Gombás Étterem séfje és az új generáció képviseletében if­jabb Gombás András. A krónikás anyaggyűjtés és élményszerzés indítékával a Pető István – Gombás András zsűripáros mellé szegődött és nem is csalatkozott e tekintetben. Egyebek mellett a felső­oktatásban tanuló hallgatók versenyműveit vizsgálták nagy figyelemmel, őszinte tisztelettel és alázattal. Mindenkihez volt néhány kedves, érdeklődő szavuk, kíváncsiak voltak az adott iskola néhány újdonságára, nem egyszer jó humoruk­ról is bizonyságot adtak. De a többi zsűritag stílusán, hang­vételén sem érződött a kioktató hangnem, mindenki part­nernek tekintette egymást, hiszen a végeredményt tekintve a rendezvény minden egyes résztvevője gazdagodott vala­milyen élménnyel, ismeretanyaggal, másoktól átvett főzési tapasztalattal. Igen, még akkor is, ha fiatalokról van szó! – Számomra minden esztendő újra és újra bebizonyítja, hogy a vendéglátásban újra felértékelődik a nemzedékek egymásra utaltsága, az ismeretek felelős átadása – fogalmazott a zsű­rizés szünetében Gombás András. – Ilyenkor a háttérben, ha láthatatlanul is, ott vannak a oktató szaktanárok, maga az oktatási intézmény szellemisége, az egyes országrészek, régiók hagyományőrző gasztrokultúrája. A gulyás nemze­ti kincsünk, az ifjúság pedig nemzetünk jövője. Egyáltalán nem mellékes, hogy ki veszi át az előző generációktól a fő­zőkanalat, a különböző mesterfogásokat, vendéglők, szállo­dák, turisztikai intézmények vezetését, irányítását.

Az már a verseny kezdetén egyértelmű volt, hogy az utóbbi hat esztendő legnagyobb szabású szakmai program­ja volt a fegyverneki, amelyről a település polgármestere, Huber Ferenc azt mondta: „Fegyvernek országos kisugár­zású fesztivál birtokosa lett hat esztendővel ezelőtt. Most, a sikereket látva minden fegyverneki örülhet, hogy ven­déglátó lehet. A vendéglátósok, közöttük is az ifjú szakem­berek jelenléte minden alkalommal optimizmussal tölt el”.

– Kiss Dezső Péter
gombasetterem.hu

VI. Országos Diák-gulyásfesztivál
Fegyvernek nagyközség honlapja
Fegyvernek