2023 július: Torontó

Torontói napló

  • Magyar éttermeket fedeztek fel
  • Főkonzulátusi programon vettek részt
  • Gondolatok a tengerentúlról

TÖRZSOLVASÓINK AZ ELMÚLT HOSSZÚ ÉVEK SORÁN MEGSZOKHATTÁK, HOGY „GOMBÁS BARANGOLÁS” ROVATCÍMMEL RENDSZERESEN KÖZLÜNK RIPORTOT GOMBÁS ANDRÁS BUDAPESTI VENDÉGLŐSSEL, AKI – KITŰNŐ SZAKEMBERKÉNT – SZERKESZTŐBIZOTTSÁGUNK CSAPATÁT IS ERŐSÍTI. VOLTUNK ÉSZAKON, DÉLEN, KELETEN ÉS NYUGATON, FOLYÓK ÉS TAVAK PARTJÁN, HEGYEKEN ÉS SÍKSÁGOKON HOGY SZORGALMAS, TISZTELETREMÉLTÓ VENDÉGLŐSÖKET MUTASSUNK BE. EZÚTTAL VISSZA NEM TÉRŐ LEHETŐSÉGET KAPOTT BARANGOLÓ TÁRSUNK: ALAPVETŐEN
PRIVÁT UTAZÁSRA HÍVTA MEG A TORONTÓBAN ÉLŐ NŐVÉRE, MIVEL JÓL ISMERI: A KÉTHÓNAPOS ÚTJA SORÁN NEM TUD MAJD KIBÚJNI VENDÉGLŐS BŐRÉBŐL…

Mindjárt hozzátehetjük, szerkesztőségünk is biztosra vette,hogy érdekes információkat kaphatunk erről az utazásról. Csatlakozott az expedícióhoz Florovits György és felesége – nem véletlenül. Pályatársa egyben barátja is, így közösen élhették át a gasztro -kalandokat , amelyről most összefoglalót adunk. Bennük volt a felfedezés vágya, hiszen vérbeli vendéglősök! Kanada öt és fél milliós lakosú metropoliszáról ennyi idő alatt már átfogóbb benyomásokat is tudtak szerezni. A hivatalos kapcsolatok megteremtéséhez „hátszelet” is tartogatott a Minőségi Borok Ételek Életek (MBÉ) –magazin szerkesztősége. Levélben kértük fel Magyarország Torontói Főkonzulátusát, hogy segítsék a két vendéglőst szakmai programokkal, tájékoztatókkal, exkluzív információkkal. Nem csalatkoztunk… A Főkonzulátus, annak külgazdasági attasé ügyvezetője Igaz Máté Árpád vaskos programcsomaggal várta a magyar szakembereket. Sikerült három magyar vendéglőt is megismerniük, erről még külön is szólunk a későbbiekben. A főkonzulátusi találkozón a főkonzul adott tájékoztatást a kanadai magyarság diaszpórájáról, megjegyezve, hogy jelenleg legtöbben – közel 19 ezren – itt élnek, Vancouverben és Montrealban 5-5 ezer, magát magyar anyanyelvűnek valló magyart jegyez a statisztika. Arról is gondoskodtak, hogy a Magyar Vállalkozók Szövetségének küldetését, tevékenységét megismerhessék. Balla Sándor elnök igazán autentikus partner volt, hiszen „kocka magyar fánk” néven Torontóban több helyszínen is kínálja a jellegzetes magyar finomságot, ugyanakkor egy másik vállalkozásának fontos küldetése, hogy a tokaji borok forgalmazásának kizárólagos képviselője lehet Kanadában. Őszinte, nyílt, igazán kollegális beszélgetés kerekedett ki Gombás András, Florovits György és a főkonzulátus séfje, Székely János között. Megismerhették a diplomáciai gasztronómia háttereit a kiváló szakács hitvallása szerint egy-egy ilyen küldetés óriási szakmai kihívás és nemes feladat. A magyar gasztronómiai kultúra bemutatására a diplomáciai fogadásokon kívül különböző kitelepüléseken is adódik alkalom. Gombás András jó érzéssel hallgatta, hogy Székely János szakácsként fiatal éveiben a budapesti Szabadság Szállodában dolgozott, ott, ahol korábban maga is indította vendéglátósi pályáját. Örömmel értesült arról, hogy eddigi pályafutása során dolgozott ő is a margitszigeti Nagyszállóban, 1998-tól pedig diplomáciai küldetésként Brüszszelben és Párizsban teljesített szolgálatot.

Magyar vendéglők – benyomások

Három magyar éttermet kerestek fel, nevezetesen a Budapest, a Contry Style Hungarian Restaurant Éttermet, valamint a Rhapszody Continentál Hungarian Cusine vendéglátó vállalkozást. Ez utóbbinak a tulajdonosa Sárközy József különösen nagy hatással volt lapunk delegáltjaira! Hamísítatlan magyar menüsorral, cigányzenével fogadja a vendégeket, őszinte vendégszeretettel közvetíti a magyar gasztronómiai kultúrát, igazi vendéglátós nagykövete a magyar konyhának. A Budapest Étteremben többször is megfordultak, közelebbről nem sikerült kapcsolatba kerülniük a tulajdonossal, első alkalommal az ételek jók voltak, de későbbi látogatásaik során már nem volt ennyire átütő a kínálat, a stílus és az ételek íze. Egyszer találkoztak egy magyar felszolgáló fiúval, de utána már csak filippino lányok szolgáltak fel. Ám más csatornákon is tájékozódtak a kanadai, torontói vendéglátás háttereiről. Meglepő adatot ismerhettek meg a Főkonzulátuson: Igaz Máté Árpád ismertetőjében 160-170 nemzetiségről szólt, vagyis az ország lakossága meglehetősen „sokszínű”. Rendkívül előzékenyek és udvariasak a torontóiak, legyen szó tömegközlekedésről, áruházról, étteremről, múzeum, különböző közösségi terekről. A magyar vendéglátás aktuális problémája már hosszú évek óta, hogy egyre nehezebb olyan szakmai személyzetet találni, amelyik tartósan tudja ellátni feladatait. „Humán válságnak” is nevezhetjük ezt, ezzel kapcsolatosan azonban üdítő felfedezést tettek Torontóban. Bárhol is megfordultak, villám gyorsan megkapták az ételeket, italokat és ennek okát is megtudták: ültek olyan büfében, ahol közel 10 alkalmazott dolgozott, nálunk egy ilyen forgalmú és alapterületű vendéglátóhelyen max. 3-4 fő dolgozik! Ők abban látják a megoldást, hogy minden bizonnyal alacsonyabbak az adók.

András és György figyelő radarja másfelé is forgott. Megtudták, hogy az európai Metró hálózat megfelelője a Cosco. Itt viszont vadhúst egyáltalán nem árulnak, csak akkor lehet hozzájutni, ha valakinek vadász ismerőse van! Az áruházak még fagyasztva sem forgalmazzák a vadat./ Ennek elemzése megérne egy külön „misét…” / Rábukkantak egy magyar érdekeltségű vállalkozásra, amelynek a neve Balaton Meat Products Ltd. Innen vásárolnak a magyar boltosok és vendéglősök. Olyan nagy feldolgozó üzeme van, hogy talán még Magyarországon sincs ekkora. Nyers, füstölt húsok, húskészítmények, extra húskülönlegességek állnak rendelkezésre, természetesen gyors kiszállítással. A Torontóban működő Magyar Házban az ünnepi programok mellett számos külön rendezvényt is tartanak, a magyarok összefogásával ilyen alkalmakkor saját maguk készítik el az ételeket. A Szent Erzsébet templom aljában külön konyha működik, ahol úgyszintén vannak rendezvények, a közösség teremtés ilyen jellegű módjára itthon is van példa : esztergomi Bazilika Az MBÉ magazin Nyár jelölésű számának megjelenése július első napjaira várható, lapzártánk idején kapott információk alapján a két „kiküldött” tudósítónk, ezekben a napokban érkezik haza. Biztosan tovább faggatózunk „nagy utazásukról”…

kdp