Gasztrotúra Mezőtúrra
FEGYVERNEKI ÍZŐRZŐK KÖZÖTT – TORONTÓ UTÁN „HAZAIRA” VÁGYOTT…
JÚLIUS ELEJÉN ÉRKEZETT HAZA KÉTHÓNAPOS TORONTÓI UTAZÁSÁRÓL GOMBÁS ANDRÁS – ÚTI BESZÁMOLÓJÁT LEGUTÓBBI LAPSZÁMUNKBAN
KÖZÖLTÜK – ÉS HAMAR „HAZAIRA” VÁGYOTT. FEGYVERNEKRŐL 59 ÉVVEL EZELŐTT INDULT EL KISLEGÉNYKÉNT BATYUJÁVAL, HOGY KITANULJA
A VENDÉGLÁTÓS MESTERSÉGET, AMELYNEK-GAZDAG PÁLYAFUTÁS UTÁN
– EREDMÉNYE: TÖBB MINT HARMINC ÉVE BUDAPESTEN NYITOTT CSALÁDI ÉTTERMET. DE MIÉRT IS SIETETT JÓ SZÍVVEL AUGUSZTUS KÖZEPÉN MEZŐTÚRRA?
A Gombás Étterem Pestszentlőrinc családi házas övezetének szívében található, pár perc autózás után, az Üllői utat elérve hamar a 4-es főútra/már autóút / fordulhat az utazó és Cegléd, Szolnok után másfél óra múltán Fegyvernekre érkezhet. Haza! Amikor csak teheti, elmegy gyermekkora helyszínére. Valahogy életét is úgy alakította, hogy ez a pestszentlőrinci, alföldi tengely amolyan főútvonala maradjon életének. Monoron szőlőt, pincét vett, bátyja, Géza Kunhegyesen él, nővére pedig – milyen a sors – Torontóba került, de „féllakiként” Pestszentlőrincen is él. – Hírét vettem, hogy három esztendeje Fegyverneken egy olyan baráti szerveződés jött létre, amely találóan az „Ízőrzők” nevet viseli – mondja Cegléd felé menet az autóban. – Két hete voltam otthon és nagyon jólesett, hogy felismertek, megismertek a helybeliek, felragyogott a lelkem, hogy a Gombás nevet még nem felejtették el. Az egyik közösségi helyen, ahová betértem, rám köszönt egy helybeli, mondván, tudnak rólam, de ő is szeretne jó hírrel szolgálni. Magam is hallottam az Ízőrzők közösségéről, de most megtudhattam, hogy számos helyen népszerűsítik a fegyverneki vendégszeretetet, ízeket, tájkonyhát, tudtam, egy televíziós műsorban is bemutatkoztak. A Túri Vásárt már 31. alkalommal szervezik meg a Nagykunságban. Ők megalakulásuk óta minden főzőversenyen jelen vannak és szép sikereket érnek el… Nem is gondolkodott sokáig Gombás András, hogy kiváló szakács kollegáját, Jarábik Zoltán séfet – aki szintén pestszentlőrinci – meginvitálja erre a múltidéző, mégis a jelenben megélhető találkozásra. Nem is gondolná az ember, mennyire fontos a gyökerekhez való ragaszkodás! Ez a találkozás felejthetetlen óráiban egyértelműen kiderült, hiszen őszinte örömmel és tisztelettel fogadták a fegyvernekiek Andrást főzőstandjukon! A 9 fős közösségből heten jöttek elTóthné Lipcsei Mónika, Magyarné Piroska, Stefán Rita, Csécsei Erzsébet/mint kiderült, együtt nőttek fel ! /Bognár Mihályné, egykori osztálytárs, Bernáth Tamás, Simon József – hogy megfőzzék a verseny-menüt, amelyet – akárcsak más alkalmakkor – közösen komponálja meg a lelkes főzőcsapat.Ki ne felejtsük a sorból a most távol maradókat: Gődér József, Faragóné Zsuzsa. Tehát a menü: lecsó mellé rántott körmöt kínáltak, kézzel sodort olajban sütött picinyke krumplis golyókkal. Az asztal gyümölcsös süteményekkel volt teli … – Ahogy elkezdtünk beszélgetni a közös ismerősökről, Fegyvernekről, a múltról, pár perc után összeértek a szálak! – mondja András, miután mindenkivel sikerült szót váltania. – Felderítettük az iskolatársakat, bár ez a kedves közösség nem az én korosztályom, de néhány tag, életkorát tekintve közelebb áll a nemzedékemhez. Mondjam azt, hogy Torontó után, 12 ezer kilométer távolságból ide visszatérve, azt éreztem: hazajöttem!
Felfedés a főzősoron
Mielőtt szemrevételeztük volna a főzőcsapatokat – több, mint 50 bográcsban készítettek tájjellegű ételeket, Nagykunságra jellemzően, főként birkából – ,a zsűri sátránál örömmel üdvözölhettük Vomberg Frigyes séfet, akit a televízióból jól ismerhetünk, de kölcsönösen hosszú évtizedek óta tisztelik egymást Gombás Andrással. Miután kezet ráztak, röviden annyit mondott: „Ide azért érdemes minden évben eljönni, hogy megerősítse szakmai lelkemet, szívemet abban, hogy a magyar konyhát és annak ízvilágát újabb és újabb nemzedékeknek kell átadni. A fiatalok csakis az idősebb korosztálytól tanulhatják meg mindezt és az ilyen versenyek ezt az értéket ezrek számára adhatják tovább.” Megyünk a soron és érdeklődünk a bográcsok körül szorgoskodó ízmesterektől. Gyors közvélemény kutatásunkból kiderül, hogy megméretteti magát ezen a napon a helyi rendőr, a birkás vállalkozó, a fiatal baráti társaság, a tapasztalt, hosszú évek óta versenyekre járó, amúgy kenyerét kereskedelemmel kereső bográcsos. Ez utóbbi külön készíttetett hatalmas főzőalkalmatosságot, amelynek az űrmérete 3-4 bográcsét is meghaladja. Nem szereti elaprózni a dolgot, azt mesélte érdeklődésünkre, hogy ha csak teheti, minden fontosabb tiszántúli versenyen megjelenik. Röpült az idő:alig harangozták el a delet, a zsűri asztalára kerültek a benevezett ételek.
Visszatérünk lelki bázisunkra, az Ízőrzők csapatához. Ők is benevezték már a versenymenüt és a munka utáni közös ebédre kapunk jó szívvel meghívást. Asztal körül tovább fonódnak a történetek, András egyre jobban azt érzi, bár Mezőtúron van, de ezzel a találkozással is hazatalált Fegyvernekre. Megegyeznek abban, hogy a fegyverneki Ízőrzők ellátogatnak egy hangulatos ebédre vagy vacsorára a Gombás Étterembe, de azt is elhatározzák, hogy Andrást is meghívják rendezvényeikre. Ebből pedig egyre több szerveződik, ugyanis büszkén mesélték: a fontosabb városi eseményeken őket kérik fel ételek, sütemények készítésére, de a Holt Tisza túlsó partján található, idegenforgalmilag egyre frekventáltabb Nagykörű polgármestere is őket invitálja nagyobb szabású összejövetelekre. Legutóbb 500 főre kifejezetten csak házi süteményeket készítettek – frenetikus sikerrel.Kérdezzük is : mi lehet az igazi titkuk? – Számunkra ez a közösség azt jelenti, hogy Fegyvernek hírét visszük, de szeretünk együtt lenni! – mondja őszintén Tóthné Lipcsei Mónika . – Megalakulásunk első évében a mezőtúri Vásár főző versenyéről aranyéremmel térhettünk haza! Több, mint bíztató volt ez az indulás, de számunkra az elmúlt esztendő inkább azt jelentette, hogy nem a díjak fontosak , hanem tudjanak rólunk, a felvállalt küldetésünket ne érmekben köszönjék meg, hanem őszinte jó szavakkal. Érkeznek még – a rendezvény zárása előtt nem sokkal – kedves barátok az Ízőrzők közösségéhez Fegyvernekről és máshonnan is. Mindenkit szeretettel köszöntenek, de azt is összefoglalják amolyan záró gondolatként -, hogy Gombás András érkezése, látogatása, őszintesége, nyitottsága lenyűgözte őket. Nem tiszteletkörök miatt mondják, de büszkék arra, hogy Fegyvernekről elindulva valaki a hazai gasztronómia, vendéglátás területén szép sikereket ért el, életművet épített. Ezt nem szabad eltagadni, sőt: példaként kell emlegetni.
Zárógondolatok – hazafelé menet
Hárman ülünk a kocsiban, már Törökszentmiklósnál tartunk, amikor a meghívott séf kollega, Jarábik Zoltán is összefoglalja érzéseit, gondolatait: – Szakmai pályafutásom során hosszú évek óta ismerem Gombás Andrást, dolgoztam is vendéglőjében, ismerem pályafutását. – Jelenleg egy budapesti vendéglátós szakképző intézményben tevékenykedem szakács szakoktatóként. Bejártam ezt megelőzően a szakma különböző stációit, komoly szállodákban, éttermekben teljesítgettem szolgálatot, Münchenben öt évet töltöttem egy nívós étterem séfjeként. Oktatóként, szakpedagógusként egyre jobban orientálom a diákjaimat arra, hogy ez a csodálatos szakma, amit vendéglátásnak hívunk, sok szorgalmat, tanulást igényel, de érdemes befektetni, hogy olyan pályafutást írhasson le bárki is, mint például Gombás András. Számomra az is fontos üzenete volt ennek a napnak, hogy a gyökereinket sohasem szabad elfelejteni, ezek eltéphetetlen kapaszkodók. Számomra az is egyértelmű, hogy ezt a szakmát csakis úgy lehet sikeresen kiteljesíteni, ha folyamatosan megújul az ember. Ennek része az útkeresés, az újabb és újabb tanulás és szakmai szempontból is a közösségekben való gondolkodás. Gombás András több szakmai szervezetben is – ahogy mondják – frontemberként tevékenykedett. Egy ágazatot képviselve, miközben saját vállalkozását is életben kellett tartania. Földön járó ember. Tudja honnan jött, keresve a boldogulás útjait. Ám őszinte, érző ember, akivel jó volt együtt lenni ezekben az órákban.
Kiss Dezső Péter
